Nem gondoltuk volna, hogy eljön az a nap, amikor a kuflikat ,,lecsillagozzuk”, de megtörtént. Amennyire vártuk az új könyvet, akkora csalódás lett. Az illusztrációk, az oda beszúrt megjegyzések hozták a szokásos színvonalat, de a mesékből most hiányzott az a plusz, ami miatt a kuflik kuflik.
A történet tele van hangutánzó és hangfestő szavakkal, mint pl. jódlizó lepkehalak, zsurmékoló zsurlók, vinnyogó virágok. 🙂 Ezek jópofák és megmosolyogtatóak, mégis az volt az érzésünk, hogy az első oldalon ezek felsorolása kissé túlzásba esik. Illetve néhány megszólalás is mintha nem passzolna az adott szereplő eddig megismert karakteréhez, vagy úgy általában a kuflik hangulatvilágához – mondhatni, nem elég kuflis.
A második történet már jobban sikerült, de a mese nem igazán a kuflikról, hanem a macskalegyek őszi báljáról szól, amelyben olyan jópofa szereplők tűnnek fel, mint a levernyó, kócféreg és a nevetke.
Az elején aranyos Zödön aggódása Bélabáért, aki a fűben hever a réten. Végül szerencsére megnyugodhatunk, hogy az idős kuflival minden rendben, ráadásul megtalálta az unatkozás ellenszerét is. Innentől a bál bemutatása következik, és igazából ebből áll az egész mese.
Mellékesen megtudhatjuk azt is, hogy olykor jobb nem beleavatkozni mások dolgába, és hogy a nevetés sok mindent megoldhat.
Összesítve az első történet alatt mi, olvasók unatkoztunk kissé, a második alatt pedig a kuflik. 🙂 Egyet kell értenünk az egyik mellékszereplővel:
,,Mindegy, hagyjuk! Legközelebb talán sikerül…”
Mi biztosak vagyunk benne. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: